A hamvasztásos temetés története és hagyománya.

A hamvasztásos temetkezési forma az egyik legelterjedtebb tiszteletadási szokás. Amellett, hogy némely kultúra és vallás hívei különleges tiszteletadásban részesítik a hamvasztást, sokan választják ezt a formát praktikus vagy anyagi okokból.

Történelme

Az újabb történelmi kutatások szerint a temetkezés legősibb formája. A nomád pásztorkodást folytató, valamint a vadász népcsoportok, melyek gyakran háborúskodtak egymással, szintén ezt a módot követték. Kutatók találtak olyan halotthamvasztót amely valószínűleg Kr. e. 4000 évvel létesült. India területén, már neolitikum végétől élt ez a szokás.

A hamvasztásos temetkezés korai elterjedését bizonyítják a hun sírok urnaleletei is. Az antik görög, és római kultúrában elterjedt, sőt előkelő szokás volt. A kereszténység uralomra jutásával megváltozott a helyzet. Ugyanis a kora középkorban az egyház, a földbe való eltemetést a temetkezés egyedüli keresztényi formájának mondta ki és így a kereszténység terjedésével a hamvasztást mindenütt felváltja az elföldelés.

Az Itáliából induló reneszánsz hanyatlásával, a felvilágosodás századaiban újra felmerül a hamvasztás jogosultsága. A katolikus egyház kiváló emberei is szószólói voltak. 1774-ben Scipione Piatolli pápai prelátus disszertációja a hamvasztás jogosultságáról szól.

Hamvasztás és urnás temetés a jelenben

Ma már a hamvasztás elfogadott és gyakori temetkezési forma. Hazánkban is igen elterjedt. Az egyházi temetések esetén a  protestáns vallású lakosok körében általános szokás és a polgári szertartások esetén is nagyon gyakori. A statisztikák szerint közel 60%-ban választják ezt a temetkezési formát.