Ez+Az


A világ változik. Bárhogy gondolod, ez így van. Szerintem. Egyszer fent egyszer lent. Van úgy, hogy megy a szekér, s azt hiszed a világ előtted hever. Nincs ezzel gond. Szárnyalj, élj, élvezz mindent, mit lehet. Csak közben maradj EMBER. Legyél az, aki valóban vagy. Ott legbelül. Mert a körülményeid oly veszendőek, csak te akkor nem így látod. Azt gondolod nincs nélkülözés, már nem kell senki és semmi... Mert mindened megvan. Már nem hallgatod meg barátaidat, már nem látogatod szeretteidet, pusztán élsz a magad által felállított s egyre jobban elszigetelt világodban... Már nem kérsz segítséget, hanem fizetve utasítasz, már nem hallgatsz meg, hanem elfordulsz emberektől... de egyre nem számítasz. Hogy a világ is változik. Hogy a jólét már kopik, hogy az ajtód kilincsét már csak te fogod meg... mindenki mást elüldöztél... azzal, amivé váltál. Vagy válni akartál. De nem ment. Hiszen belül ugyanaz marad az ember. Ölelésre vágyik, jó szóra éhezik a füle és melegre a lelke... de már nincs kitől... a falat te építetted... magasra... vastagra... lebonthatatlanra...

Élünk ezen a nagy világon, s mégis a magunk parányi területén. Amikor azt hallom "nekem ezer barátom van", akkor úgy elgondolkodom a dolgokon... Hogy valóban? Mert, hogy én szinte egy kezemen meg tudom számolni, vagy alig kettőn akit annak tudnék nevezni. Illetve akire bármikor számíthatok és ő is akármikor "elővehet". Mert milyen az élet? Élsz valahol a szomszédokkal, ismerősökkel, Erzsi nénivel a folyosó végén vagy János bácsival a hentessel. Szinte tudod a napirendjüket, biztonságot ad a mindennapi találkozás. Aztán valamiért változik. Mindenki. Akinek eddig számítottál, már másfelé tekint. Már nincs szüksége rád, szinte zavarod a köreit. Akiről eddig azt hitted nem tart számon, egyre inkább rájössz, hogy mindig is örömmel vette a társaságodat. Hogy a barát nem mindig barát, az önzetlen pedig mennyire nem az. S néha rájössz, hogy az érdekek mennyire fontosak. Mennyi olyan kapcsolatban vagy, ahol "kellesz"... nem pedig számítasz. S a világ olykor fordul. Akik most fent vannak, egy pillanat alatt válhatnak nélkülözővé. Húzhatja ki a sors lábuk alól a talajt. S ha most elkezdenéd számolni, aki valóban számít... ugye? Nem sok ujjra van szükséged. Mert a világ ilyen.... ha elvesz, ad is. S ha ad, néha visszavesz...

Érdekes dolgok ezek a jeles napok. Születésnap, karácsony, húsvét... sorolhatnánk. Szilveszter. Igen, valahogy ez is ide tartozik. Mert sorban az utolsó. A befejező 31. S bár a másnap semmiben nem különbözik tőle a maga egy számjegyes mivoltával... mégis. Ilyenkor sokkal több hittel és reménnyel a szívünkben lépünk át az új esztendőbe. Ez az optimizmus tart aztán napokat, heteket. A szerencsésebbeknél hónapokat... Mindig és mindenki tervez ilyenkor. Hogy mit és hogyan valósítja meg nagyratörő álmait. Fogadkozik, hogy mit és hogyan nem követ el újra. Hogy eszik, de nem annyit, sportol sőt még többet...lesz ideje erre arra amarra. Hogy rendezi a kapcsolatait, ami arra vár, vagy elengedi azokat, amik megalázóan lettek fájdalmasak. S igen, hiszem, hogy azokat el is kell... Én ilyenkor meg szoktam köszönni azokat a személyeket és dolgokat, amikért hálás kell, hogy legyek... Csak úgy. Magamban. Annak, aki hiszem, hogy őrzi a sorsom... S még valami. Ne feledd, hogy akivel ma vagy... nem természetes, hogy holnap is itt lesz. Add meg neki a legjobbat. Csak mert tudod, amikor nézd a fényképeket... vannak, akik már csak ott néznek vissza rád. S a pad szélén mindig ül valaki. Akit most még szerethetsz. És soha nem tudhatjuk, mikor leszünk mi a következők és mikor jut nekünk a pad széle...hát figyeljünk oda egymásra. Így 2019 hajnalán...

Megcéloztuk a badacsonyi csúcsot. A szinte pokoli hőség ide vagy oda, mi felmegyünk. Az embernek néha kell is olyan emberfeletti valami, ami után büszke lehet. Nem másra. Önmagára. Hogy megtette. Hogy ő sem adta fel és nem fordult vissza. Még az elején kapkodtam a levegőt és próbáltam megbújni az alig árnyékban… Csodaszarvasos hátizsákom ólomsúlyúnak tűnt, pedig alig nyomott valamit. Irigyelve köszöntem a lefelé jövőknek. Az ő arcuk már mosolygós volt és elégedett. Nekem még messze a csúcs. Bal oldalon hallottam a nevetést. Apró kis kopogásokat. A ház-melyet nyugodtan nevezzünk csak villának-hatalmas fehér falakkal ment az ég felé, óriási terasza pedig magát a csodát, a Balatont kínálta két kézzel. Az udvaron egy kis hintaágy, melyben nagymamakorú nő hintázott. Pingpong asztal. Onnan jött a ritmusos pattanás. Két kiskamasz, amolyan 10-12 évesek lehettek. Nem foglalkoztak velünk, nekik megszokott lehet a küzdelmes felmenők sora. Majd észrevettem valamit, amitől oly emberi volt az a három, számomra ismeretlen. Az asztal közepén hiányzott a háló. A fehér kis kötélvonal, mely elválasztja a két oldalt. Pontosabban nem is. Hiszen volt. Egy kissé talán vastagabbra sikerült. Faágak, törött téglák, botdarabok. Kirakva egy sorba, jelezve a félutat. Mindez egy exkluzív „kis házikó” udvarán. Beköszöntem. Mosolyogva üdvözöltek. Ez igen, gondoltam s talán őket még jobban irigyeltem. Ők igazi gyerkőcök. Felrúgva a kockulást, a bent ülök és hagyjanak béként. Ők együtt szereznek élményt és teszik teljessé a gyermekkort. A nagyival együtt, aki odaintegetett. Mosolyogva… Én pedig egyre inkább pulzáló halántékkal mentem tovább… fel, egészen a csúcsra…
Szél Móni tollából...

Éppen hogy hajnalodott. A folyó két partján csak férfiak voltak. Nem volt nagy a távolság az innenső és a túlpart között. Talán ettől volt még békésebb és családiasabb a hangulat. A folyóvize még álmosan sodorta a nyári, ágat elhagyó faleveleket. Meleg volt. Amolyan fülledt, párás idő. A botok szinte párhuzamosan bemérve álltak, a damil pedig láthatatlanul kötötte össze őket a Dunával. Minden oly mozdulatlan volt, olyan csendes, olyan elmerengő. Férfiak hatvan felett. Ránézésre. Talán voltak páran a hetven felettiek korosztályából is. Ha nem írtam volna, hogy az erősebb nem tagjai, csak magát az élményt, tízből kilencen mondják, női cseverészés. Pedig.... NEM!!! - Hallottad ki a második férje? Nem láttad hogyan öltözködik? Tudtad, hogy most sincs munkája? Múltkor sem köszönt... - csak úgy záporoztak a mondatok. Olykor egy-egy hahota, egy tényleg, egy rácsodálkozás a legújabb pletykára. Bevallom én élveztem, s mosolyogtam. Íme tessék Uraim :) Illetve tessék bevallani. Önök is pletykálkodnak, csak lehet, hogy zártabb körben. S közben felkelt a nap, ébredezik a világ. S megjelenik az első nő, szintén hatvan felett. - Papa hoztam a gyógyszereket - mondta. S ekkor már olyan csendesen ültek a horgásztársak a parton, mintha így lett volna amióta kinyitották a horgászszéket ....
Szél Móni tollából...

Hivatali sorban állás. Ha van időm, szeretem. Most volt. Sokan vártak, hogy teendőiket elvégezzék. A légkondis terem jól is esett a kánikulai melegben. Hölgyek, urak várakoztak. A nyári melegben viselt ruhák alkalmat adnak kivillantani a vállat, a formás vádlit, a napbarnított bőrt. Ezt az időszakot bizony kedveli a férfinép. Mondják. Egy térdig érő, ejtett vállú, lenvászon ruhát viselt, elegáns, kövekkel díszített saruval. Kis fehér oldaltáskája ritmusosan ütődött combjához. Járása szinte légiesen könnyű, alakja amolyan Marilyn Monroe. Nőiesen telt, vonzotta a szemet. Haja vörösesbarna, enyhe hullámokban omlott vállára. Csinos volt, ráadásul mosolya szimpatikussá varázsolta. Jelenség volt a tömegben. Miközben ellibbent a várakozók között utánafordultak. Nők, férfiak egyaránt. Egy fehér, alig valamit rejtő szoknyás, vékonyka lábú, ránézésre extra elvakult énképpel megáldott nő is megnézte. Utána fordult. S míg mi hölgyek szinte elviselhetetlenül állunk azon érzés előtt, amikor a férfiak szinte füttyentenek egy-egy "baba" után, tudnunk kell, hogy a mi arcunk sem a hadititok őrzője. Olyan szintű flegmatikus megnyilvánulást küldött másod számú hölgyünk a "légikisasszony" felé, hogy szinte elmosolyodtam. De hát nem titok. Mi nők ugyanúgy mustráljuk egymást, mint a férfiak bennünket. Viszont a mimikára kéretik ügyelni.
Szél Móni tollából...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..